A legtöbb cégtulajdonos szinte a fél életét a cégben tölti. A napi 10-12 óra sem elegendő, hogy mindent elvégezzen. Nem is szeret már bemenni, mert az emberei unott ábrázatát látja. Azokat, akiket „munkatársaknak” hív, akiket azért vett fel és fizet, hogy helyette elvégezzenek feladatokat. Azt mondják, hogy motiválni kellene.
Miért van az, hogy a munkatársai nem lelkesek, ímmel-ámmal dolgoznak. Azt figyelik, hogy nem kaptak-e több, nehezebb feladatot, mint a másik. Folyton méricskélik a munkát és a hozzátartozó díjazást. Miért van az, hogy a fizetés-emelés hatása is két hónap alatt devalválódik, vagy a céges kocsi is kis idő múlva „természetessé” válik?
A baj az, hogy ezért nem a dolgozó a hibás! Igen cégvezető, te rontottad el a dolgot!
Ha a kiválasztásod megfelelő is volt – azaz olyan embert vettél fel, aki a képzettsége, szakmai és emberi kvalitásai alapján alkalmas a feladatra – a későbbi munkáltatás során a teljesítményét, hozzá állását te rontottad el.
Figyelembe kell venni, hogy emberek a munkahelyen is első sorban a saját céljaikat akarják elérni! A vezetőnek két, egymással konfliktusba kerülő célrendszert kell összehangolnia:
- a szervezet tagjainak egyéni céljait, (pl. több fizetés, csapatba tartozás, önmegvalósítás) és
- a szervezeti célokat, (pl. nagyobb profit).
Ezek alapján a vezető feladata: a szervezeti célok elérése az egyéni és csoport érdek tudatos felhasználásával.
Ha motiválásról beszélünk a legtöbb embernek a fizetés, céges kocsi, telefonhasználat, vagy a céges buli jut eszébe. Igen, ez is nagyon lényeges, mert amíg ezek a szükségletek nincsenek valamilyen mértékig kielégítve, ezek a motiváció fő elemei.
Azonban minden embernek fontos a valahová tartozás, a szeretet, az elismerés, a megbecsülés, és az önmegvalósítás kielégítése. Ez utóbbi a munka világában az önálló probléma- és feladatmegoldást, a kreatív munkavégzést, a fejlődés lehetőségét, stb. jelenti. Ha ez nincs, nem érzi fontosnak magát a dolgozó, nem érzi, hogy ő is tett hozzá a céges eredményhez. De motivált lesz. Belekerül egy lefelé haladó negatív spirálba, és minél lejjebb kerül, annál nehezebb lesz felhozni.
Hogy változtasd meg az embereid hozzáállását?
Delegálj feladatokat! Adjál a képességeinek megfelelő, de nem rutin munkát! Adj lehetőséget a kreatív és önálló munkavégzésre! Vond be! Beszélj arról, hogy miért hasznos az a feladat! Kapjon felelősséget, ez növeli az önbizalmát, fontosnak érzi magát. Ezzel eléred azt, hogy fokozatosan megváltozik a munkához való hozzáállása, ötletei lesznek, a passzív munkavállalóból önálló munkatárssá válik.